A rendezvényen 35 cég képviseltette magát, de jelen voltak a Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond, Návay Lajos és Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskoláinak igazgatói és szaktanárai is.
Árva-Nagy Sándorné főigazgató megnyitójában kiemelte a szakképzésben részt vevők közötti párbeszéd fontosságát. Az ipar folyamatos fejlődése a szakképzést is új kihívások elé állítja: ezekre a kihívásokra a gyakorlatorientált képzés a válasz.
Tamási Zsombor, a Güttler Kft ügyvezető igazgatója is köszöntötte a jelenlevőket, bemutatta a céget, és elmondta, hogy belső mentori rendszerrel igyekszenek támogatni a jó szakemberek kinevelését.
Nagy Norbert, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettese a fogaskerekek összekapcsolódásához hasonlította az elméleti és gyakorlati képzés, az iskola és a gazdaság szereplőinek együttműködését. Nagyon lényeges a Kamarával, a településsel, a kistérséggel való együtt gondolkodás és a pályaorientáció is.
Siposné Magony Mária, a Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság koordinátora a tanműhelyfejlesztésekről beszélt. Az iskolai tanműhelyek a kulcskompetenciákat hivatottak elsajátíttatni, míg a különböző cégek tanműhelyeiben korszerűbb körülmények között van lehetőség a gyakorlati oktatásra.
Dr. Baka Oszkár cégvezető az Innovadidact és partnercégeinek a duális képzésben vállalt szerepét szemléltette. Oktatásmódszertani anyagokkal, tananyagfejlesztéssel segítik az iskolákat, hogy a képzés valóban életszerű, gyakorlatközpontú legyen.
A DMG MORI cég képviseletében Kánya Gábor a korszerű CNC forgácsoló tanműhelyekről, Podráczky Zsolt, a REHM Kft üzletágvezetője a hegesztőműhelyekről, a robottechnikáról, Harnisch József a GRIMAS Kft ügyvezető igazgatója az anyagvizsgálat és méréstechnika fontosságáról, Csépe Teodor, az EuroSolid Kft munkatársa a CAD-CAM szoftverek oktatásban betöltött szerepéről tartott előadást. Az előadók mindannyian kiemelten lényegesnek tartják a fiatal szakemberek képzését, illetve azt, hogy dolgozóik elsajátítsák a korszerű gépek működtetését.
Zoltán Gabriella, a GINOP 5.2.5-16 projektmenedzsere a GINOP 5.2.4-16-os pályázati lehetőségre hívta fel a vállalatvezetők figyelmét: kedvező feltételekkel foglalkoztathatnak 25 évesnél fiatalabb gyakornokokat, rendelhetnek melléjük a munkát segítő mentort, és beszerezhetnek néhány, a munkavégzéshez szükséges eszközt.
Végül Bereczki Zoltán, a Güttler Kft minőségirányítási vezetője gyárlátogatásra invitálta a konferencia résztvevőit, élőben mutatta be a különböző gépeket, munkafolyamatokat és termékeket.
Reményeink szerint az ehhez hasonló beszélgetések és találkozók a jövőben is folytatódnak, és egyre nagyobb létszámmal vesznek részt benne a vállalkozók, akik szintén kulcskérdésnek tartják a fiatal szakmunkások gyakorlatközpontú képzését.